Lisszabon

Tudta?

Lisszabon kiküldött egy kérdőívet, és véletlenül feltalált egy tudományt

Egy lisszaboni pékség naponta több mint 20 000 tojáskrémes tortácskát ad el.

A Fábrica de Pastéis de Belém reggel nyolckor nyit és este tizenegykor zár. Húszezer tortácska tizenöt óra alatt nagyjából percenként huszonkettőt jelent, folyamatosan, egész nap, minden nap. Forgalmas hétvégéken ez a szám megduplázódhat, csúcsidőben pedig az üzletben egyetlen nap alatt több mint 50 000 darabot is eladtak.

1837 óta csinálják, ugyanazzal a recepttel.

Az eredet apró gyakorlati döntések láncolata. A Jerónimos-kolostor szerzetesei tojásfehérjét használtak a ruhák keményítésére és a bor derítésére, így rengeteg tojássárgájuk maradt. A sárgájából tojáskrémes tortácskát készítettek, és eladták a gőzhajóval érkező utazóknak. Amikor 1834-ben a liberális forradalom a portugál kolostorok bezárásához vezetett, a szerzetesek eladták a receptet a szomszédos cukorfinomítónak. Három évvel később a finomító tulajdonosai üzletet nyitottak.

A recept soha nem jelent meg. Csak kevés cukrász ismeri, és ők a bolt által titkos műhelynek nevezett helyiségben készítik a tortácskákat. Portugáliában minden más tojáskrémes tortácska – és sok van belőlük, az ország minden kávézójában – pastel de nata. Csak az ebben az épületben készültek pastéis de Belém.

Még egy közmondás is tartozik hozzá: a menyasszony, aki eszik belőle, sosem veszi le a gyűrűjét. Házaspárok jelennek meg esküvői ruhában.

A Lisszabont formáló dátum azonban jóval régebbi a pékségnél. 1755. november 1-jén – Mindenszentek napján, amikor tele voltak a templomok – a becslések szerint 8,5–9 magnitúdójú földrengés rázta meg Portugália partjait. A rázkódás három és hat perc között tartott, és öt méter széles repedéseket nyitott Lisszabon központjában. Körülbelül negyven perccel később egy nagyjából hat méter magas szökőár zúdult fel a kikötőbe. Aztán a templomokban felborult gyertyák felgyújtották azt, ami még megmaradt.

Az érdekes rész az, ami ezután történt.

1756. január 26-án Pombal márki tizenhárom kérdést küldött Portugália püspökeinek, hogy másolják le, és juttassák el minden plébánoshoz, akinek fel kellett tennie azokat a híveinek. Hány órakor kezdődött? Meddig tartott a remegés? Hány hullám volt, és milyen messze egymástól? Úgy tűnt, hogy valamilyen irányból jött? Előbb megemelkedett a tenger, vagy visszahúzódott? Furcsán viselkedtek az állatok?

A kérdőív egyáltalán nem tett említést Istenről. Pombal megfigyeléseket akart, nem teológiát.

646 válasz jött vissza. Még mindig az országos archívumban vannak. A huszadik és huszonegyedik században a szeizmológusok ezeket a válaszokat használták fel – amelyeket falusi papok gyűjtöttek a gazdáktól és halászoktól – az 1755-ös szökőár rekonstruálásához és modellezéséhez. A földrengés lehetséges forrásaként felvetett vetők egyikét ma róla nevezik.

Pombal a Baixát is újjáépítette egy fakeretes szerkezetre – ez a gaiola pombalina, azaz „pombali kalitka” –, az első, szándékosan földrengésálló épületek között a világon. A tervet úgy tesztelte, hogy kis famodelleket épített, és katonákat vezényelt menetelni körülöttük, hogy utánozzák a rázkódást. Arra a kérdésre, hogy miért olyan abszurdan szélesek az új utcák, azt felelte: „Egy napon kicsik lesznek.”

Az óra: Lisszabon a nyugati hosszúság 9. fokán fekszik, és ugyanazt az időt használja, mint London, ami nagyjából megfelel a földrajzi hosszúságának, és egy teljes órával Madrid mögé helyezi, pedig az csak 500 kilométerre van.

Portugália kipróbálta az alternatívát. Kétszer. 1966 és 1976 között, majd 1992 és 1996 között az ország átállt a közép-európai időre, hogy igazodjon Spanyolországhoz és a kontinentális Európa nagy részéhez. A valódi dél fél kettő tájára tolódott. Télen csak délelőtt kelt fel a nap; nyáron még világos volt este tíz után.

A szülői egyesületek vetettek véget neki. A gyerekek sötétben mentek iskolába, majd nem akartak lefeküdni, mert még mindig világos volt odakint. 1996 februárjában a miniszterelnök bejelentette, hogy Portugália visszatér a régi időhöz.

Lisszabon lefuttatta azt a kísérletet, amelyben Madrid ma is él. Először tíz évig tartott, másodszor négyig. Egy város, amely 1837 óta egyetlen péksüteményt készít egyetlen változatlan recept szerint, és harminc év alatt négyszer változtatta meg nemzeti időzónáját.

Nappali fény az év során: Lisszabon