Pontos helyi idő: London

Nappali fény az év során: London

Tudta?

104 éven át egyetlen család árulta Londonnak az időt

Ahhoz, hogy valaki fekete taxit vezethessen Londonban, le kell tennie a The Knowledge nevű vizsgát, amely 1865 óta létezik.

A sikerhez meg kell jegyeznie minden utcát a Charing Crosstól számított hat mérföldes körzetben. Ez nagyjából 25 000 utcát jelent. Meg kell tanulnia mintegy 20 000 nevezetes helyet is – múzeumokat, nagykövetségeket, színházakat, klubokat, rendőrőrsöket –, valamint 320 előírt útvonalat, amelyeket a Transport for London a Blue Book nevű dokumentumban rögzített.

A jelöltek mopeden járják a várost, a kormányra erősített felírótáblával, naponta akár tizenöt órán át, és menet közben hangosan mondogatják az utcaneveket. Legtöbbjüknek három-négy évbe telik. A leggyorsabb tizennyolc hónap alatt végzett. Nagyjából a fele sosem fejezi be.

A vizsgákat megjelenéseknek (appearances) hívják. A vizsgáztató találomra megnevez két pontot, a jelölt pedig felmondja a köztük vezető legrövidebb útvonalat. Az egyetlen megengedett térkép az, amelyik a fejében van.

És ez az agyat is megváltoztatja. A University College London egyik vizsgálatában nyolcvan jelölt agyát szkennelték le, mielőtt belefogtak volna a felkészülésbe, mellettük egy hasonló összetételű kontrollcsoportét is. Eleinte nem volt különbség. Négy évvel később azoknál, akik sikeresen vizsgáztak, mérhetően megnőtt a szürkeállomány a hippokampusz hátsó részén – abban a térben, amely a térbeli memóriához kötődik. Azoknál, akik tanultak, de megbuktak, semmi ilyet nem találtak. A kontrollcsoportnál sem. Amikor a taxisok nyugdíjba vonulnak, visszazsugorodik.

Az óra: ez már a második eset, hogy London úgy oldott meg egy problémát, hogy a választ beletette egy emberbe, és az ember azzal sétált körbe.

1836-ban a greenwichi királyi csillagásznak gondja akadt: az órások folyton kopogtattak az Obszervatórium ajtaján, hogy megkérdezzék, hány óra van. Ezért előfizetéses szolgáltatást indított, és egy asszisztensét, John Henry Belville-t bízta meg a vezetésével.

Belville kapott egy John Arnold által az 1790-es években készített zsebkronométert. Mindenki Arnoldnak hívta. Hetente egyszer összevetette Arnoldot az Obszervatórium mesterórájával – amely egytizedmásodperces pontosságú volt –, majd körbevitte Londonban nagyjából 200 előfizetőhöz, akik úgy állították be a saját óráikat, hogy ránéztek.

1856-ban meghalt. Özvegyének, Mariának megtagadták a nyugdíjat, ezért inkább ő kampányolt az állásért, és maga hordta szét Londonban az időt, míg 1892-ben, 81 évesen visszavonult. Lánya, Ruth ezután, 38 évesen átvette a munkát, és még negyvennyolc éven át vitte Arnoldot a londoni dokkokhoz, Clerkenwellbe, a West Endre és a Baker Streetre.

Ruth 1940-ben vonult vissza, 86 évesen. A vállalkozás 104 évig működött egyetlen zsebórán.

A legjobb rész: egy rivális cég, a Standard Time Company elektromos távíróval osztotta az időt, és előadótermekben meg újságokban kampányt folytatott, hogy befeketítse a nőt, aki a kézitáskájában hordta az időt. Nem sikerült tönkretenniük. Arnold ma a londoni Science Museumban van.

1884-ben egy washingtoni konferencián a részt vevő huszonöt ország közül huszonkettő megszavazta, hogy a nulladik hosszúsági kör a greenwichi Airy Transit Circle-n haladjon át. A Föld minden időzónáját – beleértve azt is, amelyikben éppen ezt olvassa – attól a vonaltól mérik.

Ami vicces, mert rossz helyen van a vonal.

A híres sárgaréz csík, amelynek két oldalára a turisták fényképezkedni szoktak állni, körülbelül 102 méterrel nyugatra van attól a ponttól, ahol a GPS szerint a nulla van. Ez nem olyan hiba, amelyet bárki elkövetett volna. Airy 1850-ben higanymedence segítségével állította vízszintbe a távcsövét, az pedig a helyi gravitációhoz igazodik – a greenwichi gravitáció iránya viszont nem pontosan a Föld tengelye felé mutat. Mindkét vonal helyes. Csak más kérdésre válaszolnak.

A világ legtöbbet fényképezett vonala 102 métert téved, az egész bolygó mégis ehhez igazítja az óráját.