Párizs

Tudta?

Franciaország megmérte a bolygót, majd 67 évig nem volt hajlandó "Greenwich"-et mondani

A párizsiak 94%-a él ötperces sétára a város 1180 boulangeriájának egyikétől.

Franciaország-szerte körülbelül 35 000 pékség működik, amelyek nagyjából 12 millió vásárlót szolgálnak ki naponta. Az Observatoire du Pain – Franciaországban van kenyérmegfigyelőközpont, és ez a legkevésbé meglepő tény a bekezdésben – becslések szerint 320 bagettet fogyasztanak el másodpercenként.

Az aritmetika és az ábrák kissé vitatkoznak egymással. A pékségszövetségek éves termelését hatmilliárd bagettre teszik; más számok szerint tízmilliárd. Hatmilliárd a másodpercenkénti 190-hez közelít az egész évben, ami arra utal, hogy a híres 320-as szám csak ébren töltött órákat számol. Akárhogy is, ez valahol tizenhat és huszonhét millió bagett kerül ki a francia sütőkből naponta.

A fogyasztás csökken, és már egy évszázada. Egy átlagos francia ma körülbelül 105 gramm kenyeret eszik meg, 2015-ben 114-hez képest. Közvetlenül a második világháború után 900 gramm volt. A forradalom előtt ez megközelítette a kilót, és nem köret volt, hanem az étkezés.

A kereskedelem is zsugorodik. A kulturális minisztérium a bagette UNESCO-státuszra való jelölésekor megjegyezte, hogy Franciaországban 55 000 kézműves pékség volt 1970-ben – minden 790 emberre egy –, ma pedig 35 000, minden 2000 emberre. A bagettet 2022-ben vették fel a szellemi kulturális örökség közé.

Az óra: és itt a nagyon francia rész.

A bagettet törvény határozza meg. Egy 1920-as törvény minimális súlyát 80 grammban, maximális hosszát pedig 40 centiméterben határozta meg. A boulangerie szót a fogyasztóvédelmi törvény védi: használatához a kenyeret a helyszínen kell elkészíteni és megsütni, és soha nem szabad lefagyasztani.

Ez az az ország, amely úgy határozta meg a mérőt, hogy földmérőket küldött, hogy mérjék meg a Dunkerque és Barcelona közötti délkör ívét egy forradalom és háború során. Ez az az ország, amelynek törvényei hatvanhét évre úgy határozták meg saját időzónáját, hogy „kilenc perccel huszonegy másodperccel késleltetett párizsi középidő” – Greenwich pontos leírása, amely óvatosan kerülte a szó kimondását.

Franciaország törvényileg szabályozza az egységeket. A méter, a második és a cipó.

1791-ben a Francia Nemzetgyűlés úgy döntött, hogy a világnak szüksége van egy olyan hosszegységre, amely senkinek sem tartozik konkrétan. Nem királyláb. Valami magából a Földből származik.

Így tehát 1792 és 1799 között francia földmérők háromszögelték a Párizson át Dunkerque-től Barcelonáig tartó délkör ívét egy forradalmon és egy háborún keresztül, hogy a mérőt a pólus és az egyenlítő közötti távolság töredékeként határozzák meg.

Franciaország megmérte a bolygót, hogy feltaláljon egy vonalzót. Ez az elkötelezettség szintje, amellyel foglalkozunk.

A párizsi meridián 1667 óta Franciaország nulla hosszúsági foka volt, az Académie des Sciences rögzítette, és a Párizsi Obszervatóriumon halad keresztül. A francia térképek, a francia navigáció és a francia idő mind ebből futott.

Aztán 1884-ben huszonhat ország találkozott Washingtonban, és megszavazta, hogy Greenwich legyen a világ fő meridiánja. A világ szállítmányozási űrtartalmának nagyjából 72%-a már használta. A szavazás gyakorlatilag formalitás volt.

Franciaország nem fogadta el. Huszonhét évig nem.

Az óra: 1911. március 9-én Franciaország végre hozzáigazította a törvényes idejét Greenwichhez. A törvény a francia időt a következőképpen határozta meg: "Párizsi középidő, kilenc perccel és huszonegy másodperccel késleltetett".

Ez a greenwichi középidő. Pontosan a másodikhoz – kilenc perc huszonegy pontosan a hosszúsági különbség a két csillagvizsgáló között. A jogszabály egyszerűen megtalálta a módját, hogy Greenwich nélkül kimondja a GMT-t.

A megfogalmazás 1978-ig maradt a francia jogban.

A nemzeti polgári idő hatvanhét éve, mint a párizsi idő, de lassabb. Eközben az Eiffel-torony 1910 óta óránkénti időjeleket sugárzott, 40 kilowatttal a hajóknak és a kolóniáknak szerte a világon – a párizsi középidőt, azaz a greenwichi időt sugározva, amelyet a francia törvénykönyvben senki sem volt hajlandó a nevén nevezni.

Éves napfény