Isztambul

Tudta?

Isztambul egyszer néhány naponként visszaállítja az óráit. Most egyáltalán nem állítja vissza őket.

Az isztambuli fővárosi önkormányzat saját becslése szerint körülbelül 125 000 az utcai macskák száma a városban. Adja hozzá a háztartási macskákat, és a szám nagyjából 200 000 lesz. Mellettük becslések szerint 130 000 utcai kutya.

Senki sem tudja a valós számot, és az önkormányzat ezt mondja. A szabadon barangoló állatpopulációt valóban nehéz megszámolni; a különböző módszerek vadul eltérő összegeket adnak, és a számok néhány éven belül elhalványulnak.

De itt van az a rész, amelyen érdemes számolni.

Az önkormányzat napi egy tonna szárazeledelt 199 kijelölt etetőponton oszt szét a városban.

Egy tonna óriásinak hangzik. Osszuk el a becsült utcai állatpopulációval – nevezzük 255 000 macskának és kutyának –, és ez körülbelül négy gramm naponta. Egy macska valami hatvanat eszik.

Tehát a város önkormányzata legfeljebb néhány százalékát biztosítja annak, amit Isztambul utcai állatai megesznek. A másik kilencven százalék magánszemélyektől származik: tálakat rakó boltosok, az ajtó melletti lakosok egy zacskós tányérral, az éttermi konyhák és a járdákon megjelenő kis fa macskaházak, anélkül, hogy ezt bárki is megszervezné.

A macskáknak van neve. Néhányuknak emlékművei vannak. A Kadıköy járdán félkönyökre támaszkodva heverésző Tombili nemzetközi hírűvé vált, halála után bronzszoborral emlékeztek meg róla. Gli a Hagia Sophiában élt, és turisták látogatták meg, akik meglátogatták az épületet.

Az óra: ami hasznos módja annak, hogy megtudjuk, hogyan tartották az időt ebben a városban.

Az oszmán alaturka rendszerben a nap napnyugtakor kezdődött. Tizenkét óra volt az a pillanat, amikor lenyugodott a nap – ami azt jelentette, hogy a pillanat minden nap elmozdult, és a városban minden órát néhány naponként, egész évben, örökké korrigálni kellett.

Ezt a munkát nem lehetett központosítani. Ehhez muvakkitánokra – a mecsetekhez csatolt időmérő helyiségekre – volt szükség, és az őket foglalkoztató muvakkitekre, akik folyamatosan számoltak és alkalmazkodtak, hogy a város nagyjából megegyezzen önmagával.

Isztambul mindig is folytonos kis korrekciókon futott, amelyeket sok külön kéz hajt végre. Évszázadokon keresztül így etette az óráit, és ma is így eteti a macskáit.

Az oszmán történelem nagy részében Isztambul gurubi idő szerint futott – a naplementétől számítva órákat. Tizenkét óra nem volt dél vagy éjfél. Tizenkét óra volt az a pillanat, amikor a nap lement.

Gondolja át, mit jelent ez mechanikusan. Naplemente mozog. Minden egyes nap mozog. Tehát az oszmán időre állított óra napokon belül rossz volt, és folyamatosan, egész évben, örökké állítani kellett. A rendszer később alaturka saat néven vált ismertté, hogy megkülönböztesse az európai alafranga rendszertől.

Ehhez szakemberekre volt szükség. A nagyobb mecsetekhez muvakkithanes – időmérő helyiségek – csatlakoztak, amelyekben egy muvakkit, egy csillagászatból és matematikából képzett szakember dolgozott. Feladata a napi öt imaidő kiszámítása volt asztrolábiumok, kvadránsok, napórák és vízórák, majd később mechanikus órák segítségével. Az első és leghíresebb, Ali Kuşçu-t 1470-ben nevezték ki a Fatih-mecset muvakkithane-jába.

A tizenkilencedik század hosszú szakaszán Isztambul egyszerűen egyszerre mindkét rendszeren működött. Az oszmán palota óráit két számlappal – alaturka és alafranga – építették ugyanarra a lapra, mert a birodalomnak valóban tudnia kellett mindkét számot.

A kormányhivatalok 1912 körül költöztek át az európai időre. 697, 1925. december 26-án, 1926. január 1-jétől eltörölte az alaturka időt. Magukat a muvakkitánokat hivatalosan csak 1952-ben** zárták be, több mint negyed évszázaddal azután, hogy az általuk kiszolgált rendszert illegálissá tették.

Az óra: most nézd meg, hova jutott Isztambul.

2016-ban a Türkiye eltörölte a nyári időszámítást, és véglegesen UTC+3-ra rögzítette az országot. Az órákat soha nem állítják be. Nem szezonálisan, soha.

Isztambul a keleti 29°-ban található. Az UTC+3 a 45. meridiánra épül. Ez azt jelenti, hogy Isztambul körülbelül 64 perccel megelőzi saját napját – terv szerint tartósan. December végén a napkelte csak reggel 8:30 körül érkezik. Tizenöt millió ember szándékosan sötétben kezdi téli napjait.

Tehát ez egy olyan város, amely egykor a mecset csillagászait alkalmazta, hogy óráit folyamatos párbeszédben tartsák a tényleges égbolttal, és most egy fix számon fut, amelyről az égboltot egyáltalán nem kérik ki.

Mindkét döntés szándékos volt. Mindkettő a modernségről szólt. Pontos ellentétek.

Éves napfény