Auckland

Tudta?

Az embert, aki feltalálta a nyári időszámítást, kinevették, és ő csak molylepkét akart elkapni

1895. október 15-én a Wellington Post Office huszonnyolc éves tisztviselője felállt a Wellington Filozófiai Társaság előtt, és felolvasta a A szezonális időkiigazításról a lattól délre fekvő országokban című tanulmányt. 30°.

A neve George Vernon Hudson volt. Rovarológus volt – nagyon jó, aki végül összeállítja Új-Zéland legnagyobb rovargyűjteményét. A postán a műszakban végzett munkája volt, ami miatt a nappali órákban el kellett mennie molyokat keresni. De nyáron az alkonyat túl korán érkezett ahhoz, hogy egy normál munkanap után hasznos legyen.

Ezért a kézenfekvő megoldást javasolta: október és március között két órával előre kell tolni az órákat, majd utána vissza. Azzal érvelt, hogy ez felhasználná az elvesztegetett kora reggeli fényt, csökkentené "a mesterséges fény jelenleg uralkodó túlzott használatát", és "hosszú nappali szabadidőt biztosítana az embereknek... krikettre, kertészkedésre, kerékpározásra vagy bármilyen más szabadban való szórakozásra".

A Társaság nevetett rajta.

Az egyik tag azt mondta, hogy szóba sem jöhet egy évezredek óta használt rendszer megváltoztatása. Egy másik szemmel láthatóan gúnyosan megkérdezte, kell-e az órákhoz két mutató. Egy harmadik az ötletet teljesen tudománytalannak és megvalósíthatatlannak nevezte.

A jegyzőkönyv rögzíti Hudson válaszát: sajnálta, hogy a lapot gúnyosan kezelték, praktikusnak szánta, és a szabad ég alatt sokan jóváhagyták.

Aztán visszament a rovarokhoz.

Az óra: igaza volt, és nagyon sokáig tartott, hogy számítson.

Hudson 1898-ban mutatott be egy második tanulmányt. Angliában William Willett önállóan jutott el ugyanerre az ötletre, és 1907-ben kiadta a The Waste of Daylight-ot; 1915-ben halt meg anélkül, hogy örökbe fogadták volna. Németország vezette be először, 1916-ban, hogy megtakarítsa a szenet háborús időkben – és hat héten belül egy tucat ország másolt le egy német közigazgatási rendelkezést.

Maga Új-Zéland csak 1927-ben fogadta el a Summer-Time Act-et – harminckét évvel Hudson dolgozata után. És amikor végre eljött, egy órát kapott, nem azt a kettőt, amit kért.

1933-ban ő volt az első kitüntetett a T. K. Sidey-éremmel, amelyet a törvény emlékére gyűjtött pénzből finanszíroztak. A Királyi Társaság évkönyvében szereplő gyászjelentése körülbelül 1700 szóból áll. Ezek közül az első 1400-ban nem szerepel a nyári időszámítás. Helyesen úgy emlékeznek rá, mint egy emberre, aki rovarokat tanult.

A világ nagyjából egyharmada még mindig évente kétszer állítja át az óráját.

Auckland a keleti 175°-nál található, az UTC+12-n – minden nyáron átvált az UTC+13-ra, pontosan úgy, ahogy Hudson javasolta, abban az országban, ahol azt mondták neki, hogy ezt nem lehet megtenni. Új-Zéland volt a világon az első ország, amely hivatalosan is bevezette a szabványos nemzeti időt, még 1868-ban, és talán ezért is gondolt itt először komolyan az áthelyezésre.

És mivel a földgömbön található, Auckland az első városok között van a Földön, amelyek minden új napra lépnek.

Ez ésszerű hely a megállásra. Ötven város, ötven érv arról, hogy mennyi az idő – és az, amelyik a napot kezdi, egy postai ügyintézőé, aki csak egy kis esti fényt akart, hogy elmenjen és molyokat nézzen, és azt mondták neki, hogy ne legyen nevetséges.

Éves napfény